2010. április 18., vasárnap

 
"Másoktól várni a boldogságunkat éppoly ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek."
/Müller Péter/

~ ~ ~

"A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?"
/Wass Albert/

~ ~ ~

"A horgászás csak az amúgy is nyugodt emberre hat nyugtatólag. Az izgága természetűt halálra idegesíti az is, ha van kapás, az is, ha nincs - és különben sem szereti a halat, mert nincs türelme kiszálkázni."
/Balla D. Károly/

~ ~ ~

"Amikor még nagyon az elején vagy a dolgoknak, elvállalsz mindent, és sokáig mindent akarsz, de aztán eljön az idő is, amikor elkezdesz válogatni."
/Joshi Bharat/

~ ~ ~

"A panaszkodás egy belső féreg, ami fel fog falni lassan, és megeszi benned a boldogságot."
/Marie Clarence/

~ ~ ~

"Momentán valami moszattal, vagy egysejtűvel cserélnék legszívesebben. Valamivel, ami a létezés gyönyörétől eltelve, gondolattalanul vegetál."
/Vavyan Fable/

2009. december 26., szombat

"A szerelem jobban tudja, mint te, hogy kit kell választanod."/Ara Rauch/



“Az életben az a legnagyobb boldogság, ha meggyőződhetünk róla, hogy önmagunkért szeretnek, vagy pontosabban szeretnek bennünket, annak ellenére, hogy önmagunk vagyunk.”
/Victor Hugo/

~ ~ ~

Az emberek azt állítják, hogy múlik az idő, az idő viszont csak mosolyog, mert látja, hogy az emberek múlnak.
/Közmondás/

 ~ ~ ~

"Vannak dolgok, amiket sosem felejt el az ember. Kezdett ráébredni, hogy ezek a dolgok - a zene, a holdfény vagy a csók -, amiket a gyakorlati életben az ember pillanatnyinak vél, és éppen ezért nem sokat törődik velük, pontosan ezek a dolgok tartanak a legtovább. Talán nevetségesnek tunnek, mégis ezek dacolnak a legtovább a feledéssel."
/Stephen King/

  ~ ~ ~

"Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de az attól még nem lesz rossz kapcsolat. Rossz csak akkor lesz, ha a felek úgy döntenek, hogy nem oldják meg a benne lévő problémákat, és hagyják, hogy a probléma uralkodjon el rajtuk és a napi kommunikációjukon."
/Marie Clarence/

 ~ ~ ~

"A halál biztosabb Istennél, a halálban nem fenyeget többé a nap nap után fennálló veszély, hogy meghal a szerelem."
/Graham Greene/

 ~ ~ ~

"Vannak ilyen ritka pillanatok az életben - amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad."
/Harlan Coben/

 ~ ~ ~

"Igazság szerint, ha két ember olyan tökéletesen összeillik, hogy mindig boldogok, ha együtt lehetnek, és mindig elhagyottnak érzik magukat, ha elszakadnak egymástól, nem szabadna tűrniük, hogy bármi a világon közéjük álljon."
/Jean Webster/

 ~ ~ ~

"Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátka vagy a testvére."
/Stephenie Meyer/

 ~ ~ ~

"Nem tulajdonságaiért szeretünk valakit, nemcsak azért, mert szép, s akármilyen sajátságos, még csak nem is azért, mert rút, púpos vagy szegény: egyszerűen szeretjük, mert a világban hat egy szándék, melynek igazi tartalmát nem tudjuk kifürkészni, mely ötletszerűen ki akarja fejezni magát, hogy megújulhasson örök forgásában a világ, s érthetetlen szempontok szerint érint meg félelmes erejével lelkeket és idegzeteket, működni késztet mirigyeket, elhomályosít sugárzó agyakat."
/Márai Sándor/

~ ~ ~

"A szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Hogyha én úgy szeretlek téged, hogy én akarlak szeretni, az teher lehet neked. Azért mondom, hogy meg kell ismerni, akit szeretek, mert úgy kell szeretnem, ahogy a másik akarja, hogy szeressem. Különben én mondhatom, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, miközben te titokban arra vágysz, hogy meghaljak."
/Feldmár András/

~ ~ ~

"A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara. Az óra a tied. Csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle."
/Gárdonyi Géza/
 
 ~ ~ ~

"Egyikünk sem képes fölfogni, hogy végtelen hosszú időn keresztül nem létezünk majd. Furcsa, milyen gyötrelmes számunkra ez a gondolat, holott azt tökéletes egykedvűséggel vesszük tudomásul, hogy végtelenül hosszú idő előzte meg a létezésünket."
/Georg Klein/

2009. november 18., szerda


“Az ember mindig valamiért szeret valakit. Nem azért, mert különb, mint a többi ember. Hanem valami másért. Hogy miért? Titok az igazi szeretet. Titok annak, aki szeret, annak, akit szeretnek…”

~~~

"A világvége nem egy látványos durranás lesz, vagy fagyhalál, hanem a langymeleg, a közömbösség fog elvinni minket."
/Novák Péter/

~~~

Mi a szeretet? : "Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne
kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod,
akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek
hamar elfelejtik. "
Júlia - 8 éves

~~~

"Ezen a világon már minden mérhető, csak érzelmeink hőfokát nem jelzi műszer. Még a találkozások sűrűsége vagy ritkasága sem mutatója a szeretetnek, barátságnak, összetartozásnak."
/Örkény István/

~~~

"Két egymást szerető ember együttléte alatt kialakul egyfajta koreográfia. Lehet, hogy észre sem veszik, de a testük egymásra hangolódik: egy nyakcirógatás, egy simítás a hajon. Egy gyors csók után levegővétel, majd egy hosszabb csók, mialatt a férfi keze a blúz alá nyúl. Létezik egyfajta menetrend, megszokott rutin, de nem a szó "unalmas" értelmében. Egyszerűen arról van szó, hogy mindketten megtanulják a másikat, egymáshoz alkalmazkodnak, és ezért történik, hogy amikor hosszú ideig egy és ugyanaz a partner, a fogak nem koccannak össze, az orrok és a könyökök nem ütköznek."
/Jodi Lynn Picoult/

~~~

"- Mi az, hogy "igazi"? - kérdezte egy napon Bársony-nyuszi a Bőr-lovacskától, amikor egymás mellett feküdtek a hintaszék alatt. - Azt jelenti, hogy van bennem valami, ami zúg és kiáll belőle egy fogantyú?
- Az, hogy "igazi" az nem azt jelenti, hogy milyennek csináltak. - felelte Bőr-lovacska. - Az, hogy "igazi" vagy, az csak úgy, váratlanul történik veled. Amikor egy gyerek hosszú-hosszú ideje szeret téged magadat, akkor attól leszel igaz.
- Nem fáj az? - kérdezte Bársony-nyuszi.
- Néha fáj. - mondta Bőr-lovacska, mert ő mindig megmondta az igazat. - De ha igazi vagy, akkor nem törődsz vele, hogy fáj.
- Hogy történik ez? Hirtelen? Úgy, mint amikor felhúznak? Vagy apránként?
- Nem hirtelen történik. - mondta Bőr-lovacska - csak történik. Lassan. Soká tart. Ezért nem szokott megtörténni olyanokkal, akik könnyen eltörnek, vagy elszakadnak. Mire igazi leszel, addigra rendszerint már majdnem az egész szőröd elkopott a sok szeretettől és simogatástól, amit kaptál, és a fél szemed is kiesett már, és minden ízületed lötyög. De ha "igazi" vagy, akkor már nem tudsz csúnya lenni, legföljebb azok szemében, akik úgyse értenek semmit."
/Margery Williams/

2009. október 15., csütörtök

"Ha tested fázik, lelkem Rád adom."/József Attila/


"A harmónia a Szeretet másik neve - mert ez az egyetlen olyan létállapot, ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt, hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk."
/Müller Péter/

~~~

"Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele."
/Müller Péter/

~~~

"A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége."
/Kurt Tepperwein/

~~~

"Az emberek az idők kezdete óta a szemük csillogásából ismerik fel igaz szerelmüket."
/Paulo Coelho/

~~~

"Legnagyobb boldogságukat nagyon egyszerűen le lehetett volna írni: nem voltak többé egyedül. Mi jobb annál, mint azzal lenni, aki szeret, aki tökéletesen megért, aki nem hagyna el a legnagyobb bajban sem? Létezhet értékesebb kapcsolat?"
/Christopher Paolini/

~~~

"Élhet melletted valaki, de ha a szívetek nincsen adásban, még akkor is idegenek maradtok, ha görcsösen szorítjátok egymás kezét. De ha a szív adni kezd, lehet a távolság a Föld másik pontja: válaszolnak rá."
/Müller Péter/

~~~

"A szeretet az emberiség legértékesebb szava. Mégis ehhez fűződik a legtöbb hazugság is. Ha nem érzed, ha nem igaz, ne mondd ki. Ne ölj."
/Tisza Kata/

2009. október 13., kedd

" A kutyának csak egy célja van az életben: elajándékozni a szívét." /Joe Randolph Ackerley/



"Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától, még akkor is, ha az olyan lüke, mint a miénk - írtam. - Marley arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: Marley a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya – bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk- képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm."
/John Grogan/

~~~

"Ribizke - mint minden magányos ember - szól egy pár szót a kutyához, és a kutya a farkát csóválja, a szeme nevet, mert szereti az emberi hang lágy hullámzását, legfőképpen pedig szereti azt a simogató valamit, ami a hang mögött van. És szereti a gazdája szemét is, amelyben annyi erő van, parancsolás, néha harag, de sokszor vidámság, és ha még a kezét is a fejére teszi, akkor valami lágy reszketés szalad végig egész testén, és nyüszíteni kell a boldogságtól."
/Fekete István/

~~~

"Nem kell megszereznünk a kutya bizalmát vagy a barátságát, mert már a barátunknak született - mielőtt még felnyitná a szemét, már hisz bennünk; még mielőtt megszületne, máris az embernek adta magát."
/Maurice Maeterlinck/

~~~

"Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen."
/Ágai Ágnes/

2009. szeptember 30., szerda


"Szeretettel hozzáérni a másikhoz, az egy dolog. Szerelemmel hozzáérni a másikhoz, óriási különbség. És mindezt lehet látni. A szerelem akkor marad meg, ha fel tudnak nézni egymásra, miközben egymástól függetlenül is élik életük összes szerepét."
/Csernus Imre/

~~~

"A csók a buja szerelem csábító ördöge, vad táncot jár vörös talárjában, amivel ingerli a szemet, furulyahangjával csiklandozza a fület, illatával bódítja az orrlyukakat, redőivel simogatja a remegő bőrt."
/G. Hajnóczy Rózsa/

~~~

"Akik egymáshoz illők, az az igazi pár. Azt nem más választja meg. Az érzés választja meg, (...) az a szent mágnestű, amit Isten a szívekbe tett."
/Gárdonyi Géza/


2009. szeptember 8., kedd

"A szív nem teljes anélkül az egy nélkül, aki átvészeli veled a vihart" /Miley Cyrus/


"Nem elég, ha az óvatos ember maga nem tolakszik, több kell ennél, más tolakodását is el kell tudnia hárítani. Ne legyen annyira mindenkié, hogy megszűnjék önmagáé lenni. Ne élj vissza barátaid készségével, és ne kérj tőlük többet, mint amennyit maguktól adnak."
/Baltasar Gracián/

~~~

"Ha azt mondta, hogy hívni fog, hívhatott volna, hogy közölje, hogy nem hív, és én megköszöntem volna, hogy hívott, hogy nem hív."
/Édes kis semmiség c. film/

~~~


Ki fullánkját könnyen bocsátja, nyilakat várhat helyébe.

~~~

"Néha vannak emberek, akikkel lehet hallgatni, és nem érzel kényszert arra, hogy értelmetlen fecsegéssel töltsd ki a szünetet."
/Claudia Gray/

~~~

"Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak."
/Paulo Coelho/

~~~

"Hasonlítanunk kell kissé egymáshoz, hogy megérthessük egymást, de kissé különbözőknek kell lennünk, hogy szerethessük."
/Paul Géraldy/

~~~

"Egy kapcsolatból olyan súlytalanul kellene leválni, mint ahogy a levelét engedi el a fa, vagyis csak akkor, ha ez már érzelmileg lehetséges. Akkor kezdjen hullani a szirom, ha már bennünk is meghalt a virág."
/Popper Péter/

~~~

"A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség, melyből végtelen erő keletkezik."
/Leonardo da Vinci/